FőoldalA festetics családAz örökségHelyszínekX

A Festeticsek Helikoni Ünnepségeiről

kult08.jpg

A dunántúli középiskolások kétévente megrendezett keszthelyi kulturális versenyén – a Helikoni Ünnepségeken – sokan mutatják be tehetségüket a zsűri előtt, legyen az ének, tánc vagy színjátszás. A verseny eredete Festetics I. György korszakáig nyúlik vissza. A gróf 1817 és 1819 között számos híres írót és költőt hívott meg keszthelyi kastélyába, tiszteletükre pedig emlékfát ültetett. A Georgikon diákjai is részt vettek ezeken az ünnepségeken. Ők színdarabokban és zenei előadásokban szerepeltek.

A Helikon-hegy a görög mitológiában fontos személyek lakhelye.

Kik ők?

Válaszd ki a helyes megoldást!

a.) istenek
b.) félistenek
c.) múzsák

A helyes válasz:
c.) múzsák

Néhány további érdekesség a Helikoni Ünnepségekről

  • Festetics I. György hívta életre 1817 és 1819 között öt alkalommal a Helikoni Ünnepségeket. Évente kétszer került sor erre a kulturális rendezvényre, először februárban, I. Ferenc magyar király és osztrák császár születésnapján, másodszor pedig májusban, a georgikoni vizsgák után.
  • Az ünnepség elnevezése a görög mitológiáig vezethető vissza, a Helikon-hegy a múzsák lakhelye volt.
  • A Festetics I. György által szervezett Helikoni Ünnepségek a magyar felvilágosodás korának – a 18-19. század fordulójának – egyik legjelentősebb kulturális eseménysorozat volt.
  • Ilyenkor Keszthelyre jöttek a magyar irodalom legnagyobb alakjai, a kor neves irodalmárai. A névsor impozáns, többek között Berzsenyi Dániel, Pálóczi Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor és Dukai Takách Judit, hogy csak a legjelentősebb neveket említsük.
  • Ám nemcsak irodalmi bemutatkozásra volt ilyenkor lehetőség, hanem a Helikoni Ünnepségek során a zene, a tudomány és a színjátszás is fontos szerepet kapott. A májusi vizsgák utáni ünnepségeken a Georgikon tanárai gazdasági és mezőgazdasági témájú előadásokat tartottak. A Helikoni Ünnepségekről az akkor alakuló magyar nyelvű újságok is részletesen beszámoltak.
  • 1921-ben Festetics II. Tasziló – Festetics I. György dédunokája – felelevenítette a nagyapja által létrehozott kulturális ünnepséget. Ekkor készült el a balatoni parkban a nyolcoszlopos, kupolás Helikon-emlékmű.
  • 1958-tól pedig Újkori helikoni Ünnepségek néven kétévente a dunántúli középiskolások mutathatják be tehetségüket különféle művészeti ágakban Keszthelyen.